Na a történet úgy nézett ki, hogy tegnap 00.30 körül elindultunk, én aludtam elötte 3 órát, a többiek nem. Peti indított a vezetéssel. Felmentünk a 495ösön Haverhillbe, és felvettük Balázst, majd vissza ugyanarra, mivel nekünk a 90esen kellett menni, ami meg Framinghamnél találkozik a 495tel. Mondhatni kitérő volt, de nem baj. Balázs, Ági hátsó ülés, Ági szinte végig aludt, én elöl vezényeltem a Petinek, aki elképesztő módon végig vezetett odafele! Hiába mondtam, hogy leváltom, ő ragaszkodott hozzá, és végülis nem is volt gond. 8óra, 550 mérföld 4 megállás talán. Fél 9 magasságában értünk el Buffaloba. Leparkoltuk az autót 10$ért, és irány a vízesés. Hatalmas vízpárák emelkedtek a fák, házak fölé, úgyhogy sejteni lehetett melyik irány kell nekünk. A földrajza a dolognak abban rejlik, hogy ugyebár a nagytavak vidékén vagyunk, belőlük 5 van, ha nem tévedek, minket itt éppen 2 érintett: Lake Ontario és Lake Erie. Ezek között lényeges szintkülönbség van (Az Erie fentebb van úgy 250 lábbal), ezt a természet pedig vízesés formájában oldotta meg. A vízesés átlagos magassága 52 méter egyébként, aminél van lényegsen magasabb is a világon, itt nem ez, hanem a szélesség és a vízhozam az impresszív: az amerikai rész 330 m, a kanadai 750, míg a vízhozam több mint 6000 köbméter másodpercenként, ami még úgy is eléggé látványos, hogy a felét elterelték áramot termelni: természetesen van vízi erőmű, ami számottevő villamosenergiát állít elő, konkrétan a világ legnagyobb teljesítményű erőművéről van szó. Sajnos pontos számokra nem emlékszem, de majd utána nézek. A víz a nagy zuhanás elött ketté válik körbevéve a Goat Islandot, így nem volt vita: egyik vízesés Amerikáé a másik meg Kanadáé. Természetesen az egész város a turizmusra van felépítve, hatalmas kilátók, tornyok, szállodák, kaszinók. Valahogy mégis olyan érzésünk volt, mintha minden kicsit lepusztult, "szocreál" volna. Úgy látszik itt a kis befektetés is meghozza gyümölcsét, nem a szép épület, híd stb. miatt jönnek ide az emberek, hanem a természeti látványosságért. Szóval megérkezve az Amerikai vízesést csodáltuk meg először, lőttünk is rengeteg képet, majd megvettök a jegyünket a Maid of the Mist-re, ami egy hajókázást takar. Lelifteztünk az alsó rész vízszintjére, ahol egy divatos esőkabátokat osztogattak (kéket), majd vízre szálltunk. Először az amerikai rész elött haladtunk el, ahol megcsapott minket a lezúduló víz szele, majd kellemes szemerkélő esőhöz hasonlatos vízpárát kaptunk. A hajó meg se állt, ment tovább a másik részhez. Az ugyebár a nagyobb, a kanadai oldal. A vízesés körbevett minket, a hajó follgázzal tolta neki előre, hogy egyhelyben tudjon maradni. A kezdetben szemerkélő eső égszakadásba csapott át, közben meg erős szél is fújt, tehát még menekülni se nagyon lehetett: mintha dézsából öntenék, és mindez vízszintesen. Én fokozott figyelemmel kapaszkodtam a hiperszuper esőkabátomba, így csak térdtől lefele áztam szarrá, meg a pulcsim ujja is megjárta, de a többiek jobban pórul jártak. Peti még órákkal utána is a mosdókat járta kéz(pulcsi) szárítógép után kutatva. Miután ezzel végeztünk természetesen az időjárás is szabadnaposra váltott, mi meg fáztunk... Petivel beültünk a Hard Rock Café-ba, ahol potom 30$ért ebédeltünk. Fejenként... De megérte! A hely nagyon tetszett, csupa rocktörténelmi relikvia a falakon, vitrinekben, pl. Jimmi Hendrix gitárja, Guns&Roses dobkészlet egy koncertről, John Lennon szemcsije stb., közben meg a tv-ken mennek a klippek, és szól a rock&roll. Végül de nem utolsó sorban a kaja is kiváló volt, nem is tudtam megenni mind. Mit nem adnék most azért a maradékért:P Barbecque csirke, meg marha, sültkrumpli, pirított hagyma, chillis bab, saláta. uhh... de megéheztem:D Lényeg a lényeg, immáron harmadszor ettem igazi kaját ittlétem folyamán, és nagyon jól esett. Egyébként hozzátenném, hogy a 30$ itt egy átlagos órabérnek felel meg, így mindjárt más megvilágításba kerül a dolog. Ebéd után még megnéztük a Goat Islandról mind2 vízesést, majd eleredt az eső, és mi hulla fáradtan elindultunk hazafele. Az első 4 órát én, a második 4et Balázs vezette le, majd Haverhillből a maradék 50 mérföldet megint én hazáig. Otthon fürdés, elájulás.